Fogyasztási adatok  

Az elmúlt 25 évben az energiaitalok népszerűsége jelentősen nőtt, így ma már a világ legtöbb részén fogyasztják őket. Az említett siker ellenére az energiaitalok még mindig hiánypótló terméknek számítanak, és az alkoholmentes italok teljes piacának mindössze 1 %-át teszik ki

Fogyasztási adatok

Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az energiaitalok inkább alkalmi fogyasztásra szolgálnak, és nem a napi étrend részét képezik, valamint annak, hogy az energiaitalok egyedi összetevőket tartalmaznak, túlnyomórészt kis kiszerelésben kerülnek forgalomba, és különleges ízesítéssel készülnek, amely leginkább különleges alkalmakra megfelelő. 

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) 2015 a koffein biztonságosságáról szóló 2015-ös tudományos állásfoglalása szerint az energiaitalok gyermekek esetében elhanyagolható, serdülők esetében pedig alacsony mértékben járulnak hozzá a teljes koffeinbevitelhez. A koffeinfogyasztás túlnyomó részét – minden korosztály esetében – egyéb források, nevezetesen kávé, tea, csokoládé és kólaitalok teszik ki. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy a napi koffeinbevitelhez Európában elsősorban más népszerű, rendszeresebben fogyasztott termékek, mint például a kávé, a tea, a csokoládé és a kóla italok járulnak hozzá. 

Ez az Európán kívüli piacokra, például az Egyesült Államokra is igaz. Az európai adatokkal összhangban a tudományos tanulmányok következetesen azt mutatják, hogy az energiaital-fogyasztás a teljes koffeinfogyasztás elenyésző részét teszi ki. Egy 2013-as átfogó tanulmányban az amerikai fogyasztók reprezentatív mintáján becsülték meg az egyes italokkal történő koffeinbevitelt. Megállapították, hogy az italokkal elfogyasztott koffein 96%-a kávéból, üdítőitalokból és teából származik. Ráadásul a kávé bizonyult az amerikai fogyasztók esetében a legnagyobb koffeinbevitelt biztosító italnak (Mitchell és mtsai., 2014). Nem sokkal később amerikai kormányzati kutatások (Branum és mtsai., 2014) megerősítették ezt a következtetést. A felmérés szerint a 12-18 évesek körében a koffeinbevitel aránya az energiaitalokból származó koffein tekintetében 2009-2010-ben csökkent a 2007-2008-as időszakhoz képest. 

Összefoglalva, mértékadó testületek és különböző tudományos kutatások meggyőző bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy Európában és a világ más részein, például az Egyesült Államokban alacsony az energiaital-fogyasztás. Az a közhiedelem, miszerint az energiaitalok jelentősen hozzájárulnak az általános koffeinfogyasztáshoz, egyszerűen nem igaz.